Phone +36-1-920-64-64
Email poczek@kpllc.hu
Dr. Póczek Aliz az egyetemi évei alatt és azt követően ügyvédi irodában dolgozott, majd adatvédelmi szakértőként helyezkedett el. A jogi diplomán felül adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász LL.M. diplomával is rendelkezik.
Munkája részét képezi az ügyfelek számára adatvédelmi dokumentáció készítése, segítségnyújtás az adatkezelői feladatok ellátásában, illetve az adatvédelmi tanácsadás is. Ezen túlmenően információszabadsággal, vagyis közérdekű adatok közzétételével és közérdekű adatigénylések teljesítésével kapcsolatos ügyekben is számíthatnak rá az ügyfelek. A témával kapcsolatban részt vett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság „Az információszabadság hazai gyakorlatának feltérképezése és hatékonyságának növelése” elnevezésű projektjében is.
Jelenleg a KERTÉSZ ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA szakértőjeként adatvédelmi jogi feladatokat lát el. Ennek részeként ügyfelek széles palettájával foglalkozott már, így rengeteg területhez kapcsolódó adatkezeléssel megismerkedett.
Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar – Jogász, 2015
Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézet – Adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász, 2019
Tárgyalási szintű angol nyelvtudás.