dr. Pomázi Miklós

Partner

Phone +36 20 265 44 14

Email pomazi@kpllc.hu

ÉLETRAJZ

Dr. Pomázi Miklós partner ügyvéd a jogvitákat választotta ügyvédi működése színteréül; vagy – a pálcaelmélet szerint – a jogviták csábították magukhoz Miklóst. 1997-ben tárgyalt először, s azóta töretlenül járja a tárgyalótermeket. A vitát nem a megegyezés ellentétéként, hanem a kibeszélés fórumaként fogja fel, s ezáltal a végső eredmény is értékesebb az ügyfele számára, mint akiben „benne maradt az ütés”. Jól érzi magát változékony jogi környezetünkben, ami szükséges is, lévén szakterületeit az utóbbi években teljesen újra szabták. Miklós az új jogszabályokra legalább annyira tekint lehetőségként, mint amennyire tiszteli a princípiumokat. 

Miklós majd ugyanannyi időt töltött ügyvédként, mint a közigazgatásban, ahol 10 évig vezetőként is dolgozott, így nemcsak egyéni látásmódja, de az ágazatok közötti átjárása eredményezi felhalmozott tudását, melyre szívesen tekint collateral wisdom-ként.

SZAKTERÜLETEK

  • polgári perjog
  • közigazgatási perjog
  • közigazgatási jog

TANULMÁNYOK

Okleveles Igazgatásszervező, Államigazgatási Főiskola, 1995.

Jogász, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2001.

Pécsi Tudományegyetem – közigazgatási kommunikáció, 2009.

Budapesti Ügyvédi Kamara tagja, 2011.

KÉPESSÉGEK

Kreatív, innovatív, megalkuvást nem tűrő.